Felverte az olajárakat az amerikai elnök keddi döntése

Jordánia adóreform előtt ezért most vége a tartalomnak

ordániában a szakszervezetek sztrájkot hirdettek annak ellenére, hogy a kormányfő már lemondott, és a király gyakorlatilag ki is nevezte az új miniszterelnököt az indulatos

Dubaj, a modern közel-keleti gazdaság valódi modellje

Szaúd-Arábia egyre csak próbálja csökkenteni az olajtól való függőségét. A szomszédja ezt már rég megtette, sőt, rohamtempóban növeli egyre csak virágzó gazdaságát.

A szupervonat fejlesztők már a Közel-Keletért versenyeznek

Egyre élesedik a verseny a Hyperloop-ot (szupergyors vákuumvasutat) üzemeltető két vezető vállalat, a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) és

2014. augusztus 21

Súlyos hibákat követtek el a német terrorista sejt ügyében

Súlyos mulasztások és hibák terhelik a németországi Türingia tartomány bűnüldöző hatóságait a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt ügyében.